Tom Sawyer

 

 

 

I. feladat: Az író élete

Pótold a hiányzó szöveget!
Mark Twain

született Floridában. Eredeti neve

volt.

éves korától dolgoznia kellett: volt betűszedő, hajókormányos, kincskereső, katona és újságíró is. Igazán ismertté a nevét

tették: a Tom Sawyer kalandjai és a Huckleberry Finn. 1910. április 21-én halt meg

-ben

 

 

 

II. feladat: Melyik a helyes?

Válaszd ki a helyes megoldást!

 

 

 

1. „És az ördög vigye el! Sose láttam még ilyen asszonyt! Egész nap csak imádkozik. Meg kellett lógnom, Tom! Nem csinálhattam mást! És különben is, kezdődne az iskolába járás; azt meg egyenesen nem bírnám ki, Tom! Ide hallgass! Mondhatom neked: gazdagnak lenni feleannyit sem ér, mint amennyit beszélnek róla. Csak kínlódás és kínlódás az egész. Az ember izzad bele, és azt kívánja, inkább halt volna meg. Látod, ezek a rongyok és ez a hordó illenek hozzám, és sohasem fogom őket itthagyni. Tom, nem kerültem volna soha ebbe az egész bajba, ha nem megyek el veled azt a pénzt megkeresni. Szerezd meg nekem azt az örömet, és fogadd el tőlem az egész pénzt! Néha-néha adj tíz centet, de nem túl gyakran, mert semmi örömöm sincs benne, ha valamit igen sokszor megkapok. Most menj, és köszönj el nevemben az özvegytől.”

2. „- Mondd Becky, jártál már valaha jegyben?
- Mi az?
- Hát jegyben jársz, hogy utána férjhez menj.
- Nem.
- Szeretnél?
- Azt hiszem. Nem tudom. Hogy kell azt csinálni?
- Hogyan? Igazán könnyű. Csak azt kell mondanod egy fiúnak, hogy soha, soha, de soha nem akarsz máshoz férjhez menni, aztán meg kell csókolnod. Ez az egész. Akárki meg tudja csinálni.”

3. „- De mit kezdjünk ezzel? Megint elássuk?
- Igen. (Kéjes öröm odafenn.) Nem, istenemre mondom, nem ássuk el. (Egy emelettel feljebb mély csalódás.) Majdnem elfelejtettem, ezen a csákányon friss föld volt! (A fiúk a rémülettől majdnem elájultak.) Mit keres itt egy csákány és egy ásó? És pláne, mit keres itt csákány, amelyiken friss föld van? Ki hozta ide? És hova ment a gazdájuk? Hallottál valamit, vagy láttál valamit? Hogy elásni itt, mi? És mikor a fickók visszajönnek, friss nyomokat látnak itt? Éppen ez hiányozna nekünk. Gyere csak, elvisszük a barlangba!”

4. „Lassan-lassan elhalt a beszélgetés, és a kis csavargók szemére ólmos fáradtság nehezedett. A Véres Kezű ujjai közül kicsúszott a pipa, és tiszta lelkiismerettel, fáradtan elaludt. A Tengerek Haramiája és a Spanyol Vizek Fekete Réme már nehezebben aludt el. Titokban mindketten elmondták esti imájukat, de csak magukban, és fekve, mert senki se volt, aki rájuk parancsoljon, hogy letérdeljenek, és hangosan imádkozzanak… Hirtelen úgy érezték, hogy rosszat tettek akkor, amikor elszöktek hazulról, és ekkor eszükbe jutott a lopott élelmiszer, és ezzel megkezdődtek az igazi kínok.”

5. „...megjelent a színen Tom. Vödör meszet és hosszú nyelű meszelőt cipelt magával. Végignézett a kerítésen, és mélységes bánat szállta meg lelkét. A természet ragyogó vidámsága egyszerre elröppent. A kerítés vagy harminc méter hosszú és majdnem három méter magas volt.
Tom úgy érezte, hogy az élet reménytelen, súlyos teher. Sóhajtva mártotta meszelőjét a vödörbe, végighúzta a kerítés tetején, néhányszor megismételte ezt a műveletet, majd összehasonlította ezt a jelentéktelen fehér felületet a végtelen, messze nyúló kerítéssel, és elerőtlenedve leült egy fatörzsre.”

6. Huck Finn és Tom Sawyer, isten bizony, nem mondanak soha senkinek semmit erről, és legyenek átkozottak, és süllyedjenek el halva, ha mégis beszélnek...
Erre Tom készletéből varrótűt vett elő. És a két gyerek beleszúrt hüvelykujja végébe, és kinyomorított onnan egy cseppecske vért. Tom ujjából csak többszöri nyomkodásra serkent ki annyi vér, amennyivel odapingálhatta a neve kezdőbetűit a szerződésre, mely művelethez a kisujja hegyét használta tollnak… Evvel mindketten elcsukták lelkükben a titkot. Méghozzá olyan lakattal, amelynek kulcsát elhajították, hogy sohase lehessen kinyitni.”

 

 

 

IV. feladat: Melyik a kakukktojás?

 

 

 

V. feladat: Igaz – Hamis

Melyik állítás igaz, és melyik hamis? Válaszd ki a helyes megoldást!

 

 

 

VI. feladat: A szereplők jellemzése

Írd a jellemzés ALÁ a jellemzett szereplő nevét!

„...egy édes, kék szemű, szőke teremtés fehér nyári ruhában, két szép, hosszú copffal.”

„...állandóan ócska, felnőttektől levetett ruhákban járt. Ezek örökké szakadtak voltak, és a rongyok csak úgy libegtek róluk. Kalapja egy néhai fejfedő romja volt, karimájából jókora, félhold alakú darab hiányzott. Kabátja, ha egyáltalán viselt kabátot, a bokáit verdeste, és gombjai valahol a térde körül fityegtek. Egy fél nadrágtartó tartotta nadrágját. A nadrág feneke lötyögött az ürességtől, kirojtosodott szára a port söpörte, hacsak fel nem gyűrte.”

„...verései pedig igen erőteljesek voltak, mert bár gyönyörű parókája alatt ragyogó kopasz fejet viselt, még a férfikor delén állott, és izomereje semmi kívánnivalót nem hagyott hátra... Ünnepélyes alkalmakkor jó adag 'szíverősítőt' vett be...”

„...serapét viselt, nagy, bozontos fehér bajusza volt, hosszú fehér haj hullott le széles kalapja alól, és zöld szemüveget viselt.”

„...jól volt öltözve – hétköznap! Szinte hihetetlen volt. Sapkáját mintha skatulyából húzták volna ki, végig gombos kék vászonkabátja új volt, és jól szabott nadrágja szintén. És cipőt viselt, pedig csak péntek volt! Még nyakkendője is volt: tarka csokor.”

 

 

 

VII. feladat: Ki mondta?

Az alábbi idézeteket ki mondta a regényben és kinek?

„- Adta kölyke. No csak tűnj el innét. Biztos voltam benne, hogy iskolát kerültél, és fürödtél. De most megbocsátok. Néha jobb vagy, mint amilyennek általában látszol.”

„- Hát nem én vagyok az első, akivel eljegyezted magadat?”

„- Ha mind a két gyertyánkat eloltanák a denevérek, igazán benne lennénk a csávában. Legjobb lenne más utat keresni, hogy ne találkozzunk velük.”

„- Oda nézz! A szikla egyik felénél az agyagban lábnyomok és viaszcseppek vannak, a másik felénél nincsen semmi. Mi az ördögöt jelentsen ez? Lefogadom, hogy a kincs mégis a szikla alatt van! Megpróbálok ásni az agyagban.”

„- Az özvegy, nem mondom, barátságos velem, és jó hozzám, de ki nem állhatom ezt az egészet. Minden reggel ugyanakkor kell felkelni, mosdani kell, megfésülnek, nem alhatom a fáskamrában, azokat az átkozott ruhákat kell viselnem, úgyhogy még levegőhöz se jutok, és olyan szépek, hogy nem merek se leülni, se lefeküdni, se leheverni sehová.”

 

 

 

VIII. feladat: Gyerek – Felnőtt

Vállasszátok ki, hogy gyerek vagy felnőtt a szereplő?

 

 

 

IX. feladat : Válaszolj az alábbi kérdésekre!

 

 

 

X. feladat: Hová illik?

Hova illenek a történetben a következő mondatok? Válaszd ki a megfelelő számot a szöveg közben lévő legördülő menükből!
1… mindketten meggazdagodnak
2… a kísértetházban
3… egy holttest kihantolásának és egy gyilkosságnak
4… a gyászistentisztelet végén
5… aki nagynénjénél, Polly néninél
6...erdős szigetre kalózkodni
7... egy barlangban
Tom Sawyer kalandjai valamikor 1840 környékén kezdődnek egy városkában, Délen. Tom 12 év körüli árva gyerek,

 

él féltestvérével, unokatestvérével és Jimmel, a néger szolgával együtt. A történetben felbukkan Tom két legjobb barátja, Joe Harper és Huckleberry Finn, valamint Rebecca avagy Becky Thatcher, akibe Tom rögtön szerelmes lesz, de nem egykönnyen tudja felhívni magára a lány figyelmét. Első nagy kalandjuk Joe-val és Finn-nel esik meg, mikor elszöknek a falutól nem messze, a folyó túlsó partján fekvő

Mikor a falu lakói azt hiszik, hogy vízbe fúltak, végighallgatják saját halotti miséjüket, és

bemasíroznak a templomba. Később a temetőben tanúi lesznek

Megjelenik Indián Joe, a félvér, amint Muff Potterre, a csavargóra akarja hárítani a gyilkosságot. Pottert el is kapják, és halálos ítélet vár rá. A bíróságon Tom tanúskodása folytán Pottert felmentik, Indián Joe pedig megszökik. A továbbiakban a fiúk kincset keresnek

de nincs szerencséjük: Indián Joe és társa az orruk előtt viszik el. Tom és Becky

eltévednek, közben felfedezik a rablók rejtekhelyét, de Tom megtalálja a kijáratot és sikerül kijutniuk a barlangból. A félvér a barlangban reked és meghal. Ezután Huck és Tom megszerzik az elrejtett kincset, és

Hucknak azonban nem tetszik a városi élet, így visszatér a csavargáshoz.